2015. november 8., vasárnap

3.rész - "Minél jobban el akarsz magadtól taszítani, én annál jobban szeretnélek megismerni"

Misty Stone 

 Amint kiérek, mély levegőt veszek. Mi a fene van velem? Én nem szoktam így viselkedni. Igaz rég voltam utoljára fiúval, de attól még nem azt jelenti, hogy ennyire zavarba kell jöjjek a közelükben. Bár Louis, nem csak egy fiú, mivel híresség, de attól még én nem tekintek rá másképpen, számomra ő csak egy fiú, nem pedig egy népszerű személy. Nem kellett volna belemennem a holnapi találkába, hiszen ezzel csak magamnak hazudok. Próbálom elhitetni, hogy én is boldog lehetek, hogy megérdemlem a boldogságot, ami igaz is, de azt senki sem érdemli meg, hogy később miattam szenvedjen. Nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, így talán jobb lenne visszasétálni hozzá és megmondani neki, hogy holnap mégsem érek rá, de nincs hozzá szívem. Már akkor is láttam a szemében csillogó szomorúságot, amikor nem engedtem, hogy meghívjon valamire. Nem lekoptatni akartam, ahogy ő mondta, hanem megvédeni, megvédeni őt a későbbi fájdalomtól. Nem kerülhet közel hozzám, nem engedhetem meg, hogy ez megtörténjen. Író vagyok és éppen elégszer írtam már ilyen találkozásról és annak a jövőjéről, hogy tudjam Louis csillogó szemei mire utalnak. Tetszem neki vagy ha ez még nem is alakult ki benne, akkor is felkeltettem az érdeklődését, amit nem értek, hiszen semmi különlegességgel nem rendelkezem. Ugyanolyan lány vagyok, mint az összes többi, egy apró kivétellel, amire inkább gondolni sem akarok. 
Már kétszer is észrevette, hogy mennyire sápadt vagyok és a remegő kezeim is, persze ki tudom magyarázni magam belőle, ha rákérdez miért, de meddig? Ha holnap eljövök erre a találkára, akkor meddig fogja még elhinni, hogy a kevés alvásért, vagy nem evésért van ez?! Nem sokáig, én pedig nem engedhetem meg, hogy lebukjak. Magamon kell tartsam az álcát és mindenkivel elhitetni, hogy rendben van minden, csak a családommal kell megosztanom a hírt, amire még mindig nem jöttem rá, hogy tegyem. 
Szerencsére nem kell tovább tartanom attól, hogy Kim előtt lebukom, mivel hazament és megbeszélték a dolgokat, bár még mindig nem tudja mi lett az ajánlattal, de én tudom, hogy nem fogja aláírni, mivel szereti. Nem okozna neki fájdalmat még ha egy pillanatra meg is ingott benne, képtelen lenne fájdalmat okozni Kimnek. 
Alig lépek be a lakásba és helyezem a szatyrot a pultra, amikor a telefonom hangos pittyegésbe kezd. Sóhajtva kezdek el kutakodni a táskámban, de sehol sem találom azt a készüléket. Persze arra nem gondoltam, hogy pont a táskám alatt lesz, így eszem ágába sem jutott, hogy felemeljem azt, egészen addig, míg újra pittyegni nem kezd. Mindkettő Kimtől jött, így kíváncsian nyitom meg őket.

Köszönöm, hogy ott maradhattam a nyakadon és segítettél tisztán gondolkodni - K.

Megbeszéltük és azt mondta, hogy nem fogadja el az állást, mert én fontosabb vagyok neki - K.

- Tudtam én, hogy így lesz - suttogom.
Már rengetegszer megköszönte nekem, hogy megengedtem neki, hogy itt maradjon, de ez butaság, hiszen a testvérem, miért ne engedném meg neki? Örülök, hogy mindent tisztáztak és végül úgy döntött, hogy mellette marad és nem fogadja el az állást, bár én ezt már az elején is megmondtam, de jó, hogy nem csak az én fejemben játszódott le így, hanem az övében is. Ha ők szétmennének, akkor tudom, hogy anyáék szomorúak lennének, hiszen számukra ők a tökéletes pár és már alig várják, hogy az unokákat tartsák a kezükben. Kimnek kell megadnia nekik ezt az örömöt, csak ő adhatja meg. 

***

Már két teljes napja van bűntudatom. Érzem, ahogy egyre mélyebbre fúrja magát a szívembe ez a rossz érzés. Nem volt szép, amit tettem és kicsit már meg is bántam, de így lesz jó. Miatta tettem ezt. Ha az én érdekeim néztük volna, akkor biztosan minden teketória nélkül találkoztam volna vele, de nem tehettem. Nem tehettem, mert azzal csak neki ártottam volna, azt pedig nem szeretnék. 
- Mi a baj szívem? - kérdezi anya halkan. - Látom, hogy valami nyomaszt.
Remek. Anyának még erről sem igazán beszélhetek, mert akkor megkérdezné miért nem mentem el, arra pedig mit válaszolnék: nem tehettem, mert ha kiderül a problémám, akkor azzal fájdalmat okozok majd neki és azt nem szeretném. Ez lett volna a legnagyobb hülyeség, hiszen még mindig képtelen vagyok elmondani a családomnak a problémám. Nem egyszer gondolkodtam el már azon, hogy mi van, ha túl sokáig várok majd vele és úgy kell megtudják, hogy rosszul leszek? Azt sosem bocsájtanám meg magamnak. Nem tehetem ezt velük. Össze kell szednem magam és a hétvégén beszélnem kell velük, még akkor is, ha nehezemre esik. 
- Semmi bajom, anyu - sóhajtok fel.
- Hát persze, mert az, hogy percenként sóhajtozol pontosan azt jelenti, hogy minden a legnagyobb rendben - próbálkozik. - Mi történt? Várjunk csak... fiú van a dologban?
- Anya - nyögök fel. - Tényleg nem akarok róla beszélni. Nem megbántani akarlak, csak jobb, ha nem hozom fel újra magamban azt, amit tettem. 
- Rendben, legyen, ahogy akarod, de tudnod kell, hogy bármikor meghallgatlak - mosolyog rám lágyan. - Tudod, apáddal hétvégén lesz az évfordulónk és szeretnénk egy kisebb összejövetelt rendezni, reméljük el tudsz rá jönni.
Ledermedek. Basszus, teljesen elfeledkeztem erről. Miért van az, hogy bármikor eltervezek egy dolgot, képtelenség valóra váltani, mivel valami mindig közbejön? Most akartam elmondani nekik, de nem tehetem meg, mivel évfordulójuk van és különben is, hogy nézne az már ki, ha a közeli rokonok és ismerősök előtt jelenteném be?! Rendben, akkor találnom kell egy másik időpontot, amikor elég erőm lesz eléjük állni és a szemükbe mondani, mire számíthatnak. 
- Rátok mindig van időm - mosolygok rá. - Lenne egy megbeszélésem, de elrendezem és átteszem majd egy másik napra. Tudod, hogy számomra mindig a család volt az első, nem pedig a munka.
- Tudom és pont ezért vagy az, aki vagy. A könyveidben is látszik, hogy számodra az elsők a szeretteid, minden csak utánuk van. 
Bevallom egy kicsit paranoiás lettem az elmúlt egy órában, mivel minden egyes csengőnél az ajtó felé kapom a fejem, azért imádkozva, hogy ne Louis lépjen be rajta. Tudom, hogy hülye ötlet volt erre a helyre jönni, de mégis mit mondhattam volna anyának, mikor ezt ajánlotta? Belementem, de egyre feszültebb leszek, mert még mindig azt érzem, hogy nem kellene itt lennem. 
A következő vendégnél pedig teljesen lesokkolódom. Basszus, ezt nem hiszem el. Miért nem beszéltem le erről anyut, miért kellett nekem ebbe beleegyeznem? Az egészet magamnak köszönhetem. Anya tovább beszél, de én csak a pulthoz közeledő srácot figyelem, akinek az arcára van írva a szomorúság. Nagyon remélem, hogy ez nem miattam van, mert azt nem tudnám elviselni, ahogy azt sem, ha észrevenne és idesétálna, miközben anya is itt van. 
- Kicsim, kit figyelsz ennyire ijedten? - ráncolja a homlokát anyám. 
- Francba - motyogom. Észrevett. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Misty már rég megtanulhatnád, hogyha sokáig bámulsz egy személyt, akkor annak fel fog tűnni és az irányodba fordul majd... Az arcára döbbenet ül ki, majd szomorú mosolyra húzza a száját. Látom rajta, hogy vacillál, hogy idejöjjön-e vagy sem. - Ki kell mennem a mosdóba - állok fel hírtelen, mire anya a nevemen kezd szólítani, de én csak sietős léptekkel indulok el a mellékhelység felé, végig magamon érezve azt a bizonyos kék szempárt.
Zihálva dőlök neki a hideg csempének. Nem lenne szabad felizgatnom magam, meg kell nyugodnom, mielőtt még ennél is több problémát okozok magamnak. Beszív. Kifúj. Beszív. Kifúj. Nyugalom Misty, minden rendben van, mire kimész, már el is tűnt. A kagylóhoz lépek, majd egy kis vízzel hintem be az arcom. A tükörbe nézve egyből felfedezem, hogy milyen sápadt vagyok, de ezen sehogy sem tudok segíteni. Lassan nyitom ki az ajtót, majd lépek ki rajta, mire egy mellkasba ütközöm, amiből egyből tudom, hogy bajban vagyok.
- Menekülsz előlem - jelenti ki szomorúan. - Tettem valamit, hogy kerülsz? - helyezi kezeit a derekamra, mire én lehunyom a szemeim, majd mély levegőt veszek. - Nézz rám - kérlel.
- Én... - motyogom. Sóhajtva helyezi mutatóujját az állam alá, majd emeli fel azt, mivel arra kényszert, hogy a szemébe nézzek. - Én... - a szívem egyre gyorsabban ver, hiába próbálom lenyugtatni magam, csak idegesebb leszek.
Homloka ráncba szalad, amikor az arcomra néz. Egyből felfedezem a szemeiben az aggódást, ami számomra semmi jót nem jelent.
- Kérlek, ne mond azt, hogy jól vagy, mert látom rajtad, hogy nem igaz - néz a szemeimbe. - Le szeretnél ülni, hozzak neked valamit? - tart továbbra is a karjaiban.
- Jól vagyok Louis - suttogom. - Nincs semmire sem szükségem... csak meglepődtem azon, hogy megláttalak...
- Konkrétan elmenekültél előlem, amikor észrevettelek. Tettem valamit?
- Nem, semmit sem tettél - rázom meg a fejem. - Én csak, így látom jónak. Nem érted, hogy miért mondom ezt, amit teljesen meg is értek, de arra kérlek, hogy bízz bennem tudom, hogy mi a jó neked és az pedig az lenne, hogy minél távolabb maradj tőlem.
- És mi van akkor, ha szerintem nekem az a legjobb, ha a közeledben vagyok? - kérdi. - Be sem akartam ide jönni, mert rád emlékeztet ez a hely, de amikor elsétáltam az ajtó előtt valami bevonzott és te pedig itt voltál. Te voltál az. Nem szeretem, ha helyettem döntenek a sorsomról. Én tudom, hogy mi a jó nekem és szerintem az, hogy találkoztam velem számomra nagyon is jó - mosolyog rám halványan.
- Ne mond ezt - hajtom le a fejem. - Nem értheted, de nem is magyarázhatom el neked, csak kérlek bízz bennem, tudom, hogy miért mondom ezt.
- Misty - ejti ki most először a nevem, mire beleremegek. - Minél jobban el akarsz magadtól taszítani, én annál jobban szeretnélek megismerni. Kérlek, ne utasíts el, mert nem fogok addig leállni, míg bele nem egyezel egy újabb találkozóra, amire most el is jössz.
- Nem tehetem... értsd meg.
- Dehogynem - vágja rá. - Holnap délután itt foglak várni, ha nem jössz el, akkor meg foglak keresni, akkor is, ha egész Londont be kell járnom, hogy megtaláljalak - suttogja, majd egy csókot hint a homlokomra és sarkon fordulva indul el a kijárat felé.
Dermedten állok, levegőt kapkodva. Miért ilyen makacs? Miért nem bízik bennem, hogy elhiggye nekem van igazam. Nem akarom, hogy beleélje valamibe magát, ami végül úgysem teljesülhet. De egy valamiben viszont biztos lehet, még egyszer nem fogom cserbenhagyni, a bűntudatom azt már nem tudná elviselni. Holnap találkozni fogok vele még akkor is, ha nehezemre fog esni eljönni erre a találkára.
Miután kicsit összeszedtem magam, visszasétálok anyához, aki aggódva tekint rám. Tudom, hogy magyarázatot vár a tettemre, nekem pedig nincs más választásom, mint elmondani az igazságot.
- Kérlek, magyarázd meg az előbbit, mert nem értem mi történ - szólal meg.
- Rendben - egyezek bele. - Amikor azt kérdezted, hogy fiú van-e a dologban, jól gondoltad. Igen, egy fiú, de mi nem vagyunk egy súlycsoportban, ezért amikor elhívott reggelizni, nem mentem el rá, most pedig megjelent, a bűntudatom pedig nem tudta nézni, hogy itt van, csak az a baj, hogy utánam jött és nem eresztett el, míg bele nem mentem, hogy találkozom vele, amire most el is megyek.
- Miért nem mentél el? És ki ez a fiatalember? Hol találkoztatok? - kérdezősködik, mire sóhajtva hunyom be szemeim, majd kortyolok egyet a teámból és szólalok meg.
- A dedikálásomon találkoztunk. Nem tudom, hogy mennyire vagy vele tisztába, ha a nevét elmondom, bár Kim-et ismerve, biztosan megjegyezted - mosolyodok el. - Louis Tomlinson az illető, aki nem fogad el nemleges választ, ami egy részben nagyon tetszik... másrészt pedig szomorúvá tesz, mert végül ő szenvedne.
- Ez butaság - néz a szemembe. - Miért szenvedne, hiszen abból, amit hallottam róla rendes srác, te pedig egy csodálatos lány vagy. Nem értem, hogy miért mondod azt, hogy nem illetek össze, elmagyaráznád nekem?
Sokat mondtam. Érezhettem volna, hogy be kell fognom és kitalálnom valamit, de persze oda kellett tennem azt a pár szót a mondat végére, hogy anyában kérdések merüljenek fel. Bár tudok rájuk válaszolni, anélkül, hogy most közölném vele a hírt, de nem szeretek hazudni. Sosem szerettem, de most ebben a pillanatban ismét rá vagyok kényszerítve.
- Anya, én író vagyok, ő pedig énekes, nem vagyunk egy súlycsoportban. Lehet, hogy sokan nem így gondolják, hiszen mindkettőnknek elég ismert a neve, de én így érzem. Egy író és egy énekes... nem is tudom.
- Kicsim - kuncog fel anya. - Szerintem te most csak kifogásokat keresel. Ugyanannyira szeretnéd megismerni, mint ő téged. Látom rajtad és hiába tagadod a lányom vagy és ismerlek, hiszen én is voltam fiatal, de pedig sokban hasonlítasz rám, szóval ne félj, mert nincs mitől. Ha ennyire próbálkozik, akkor adj neki egy esélyt, hogy ne mondhasd azt, hogy meg sem próbáltad.
- És ha megbánom? Ha megbántom majd és utána én fogom magam rosszul érezni?
- Kicsim, te nem vagy képes bántani az embereket - rázza meg a fejét mosolyogva. - Ha valaki fájdalmat tudna okozni, az ő, nem pedig te. Képtelen vagy rá, hiszen sosem szeretted, ha valaki a te okodból szenved. De azzal, hogy elutasítod a próbálkozásait, fájdalmat okozol neki és ezt te is tudod. Nem akarom ráderőltetni, de szerintem próbáld meg. Add meg neki az esélyt és ha úgy érzed, hogy nem érte meg akkor közöld vele és engedd el.

***

Bárcsak minden olyan könnyen menne, ahogy anya mondta. Persze megadhatom neki az esélyt és magamnak is, de képes lennék minden nap a szemébe hazudni, anélkül, hogy teljesen összetörnék, amikor valami olyat tervezne, amiben én már nem biztos, hogy részt tudok majd venni? Képes lennék rá? Elég erős lennék, hogy átverjem, egy cseppnyi boldogságért? Talán, de én nem olyan személy vagyok, aki szereti kihasználni az embereket. Én akkor vagyok boldog, ha ők is azok. Bármire képes vagyok, hogy boldognak lássam őket, de az, hogy én mitől leszek az, már más kérdés. Az ő örömük nekem is boldogságot okoz, de az sosem teljes. Csak akkor lenne az, ha tudnám, hogy nincs mitől tartanom. 
A laptopom előtt ülve pötyögtetek, miközben a következő regény bontakoztatom ki, de nem igazán tudok koncentrálni. Kavarognak a gondolataim, ami zavar az írásban. Tudom, hogy mi segíthetne rajtam, de azt nem akarom megtenni. Ebben az esetben nem lenne helyes. Nem adhatom ki magamból azon a módon a gondolatokat, mert képtelen lennék végigvezetni az egészet vagy ha megtenném, az is meglehet, hogy közben darabokra törnék. 
Gondolataimat az ajtó felől érkező kopogás zavarja meg. Lezárom a laptopom tetejét, majd lassú léptekkel indulok el feléje. Meglepetten veszem észre, hogy az ajtóban álló személy nem más, mint Tracey. 
- Bocsi, hogy zavarlak Misty, de sürgősen beszélnem kell veled - lép be, amint kinyitom az ajtót.
- Persze, gyere beljebb - forgatom meg szemeim, majd csukom be utána az ajtót és indulok el a nappali irányába. - Mi ilyen sürgős? - ülök le a kanapéra, kezemben a forró itallal. 
- Azt hittem megegyeztünk, hogy nem titkolunk el semmit sem a másik elől - sóhajt fel. - Miért van az, hogy nem tőled tudtam meg, hogy ki volt jelen a dedikálásodon és kivel találkozgattál, hanem a nettről? - vonja fel a szemöldökét.
- Miért olyan fontos ez? - nyögök fel. - Igen, Louis ott volt a dedikálásomon, de akkor mi van, ő is ember nem igaz?
- Ember, de még milyen egy ember - vigyorodik el. - Ha egy ilyen személy a közeledbe kerül, arról nekem tudnom kell, főképpen, ha még találkozgatsz is vele.
- Tracey, ő csak egy srác. Miért számít az, ha népszerű és sokan ismerik? Tudom, hogy te mindent kihasználsz, hogy engem feljebb dobj a ranglétrán, de már megmondtam, hogy magamtól akarok és bármi terved van Louissal nem fogok belemenni. Ha találkozni fogok is vele, akkor sem azért, hogy azt a javamra fordítsam és te sem fogod azt tenni.
- Miért vagy ilyen makacs? - sóhajt fel. - Kihasználhatnád az alkalmat, hogy meg akar ismerni, de te sosem teszed. Nem értelek, ezzel csak magadnak segítenél. Louis nagyon feljött az utóbbi időben, hiszen szólóba kezdett és jól megy neki, te is tudod, hiszen a hírek ezzel vannak tele. 
- Ha ezért jöttél, akkor távozhatsz is - nézek rá dühösen. - Megmondtam már neked az elején is, hogy senkit sem használok ki. Magamtól leszek az aki leszek, nem pedig mások segítségével és ahogy látom elég jól megy, szóval tégy meg nekem egy szívességet és ne boronálj össze minden hírességgel, akivel beszélgettem, mert nem fogom sokáig tűrni - állok fel.
- Jézusom, mitől kaptad fel ennyire a vizet? - nyílnak nagyra szemei. - Tudom, hogy makacs vagyok és mindenben a ranglétrán való feljebb lépést keresem, de ennyire nem kell rámförmedni.
Mély levegőt véve, próbálom kitisztítani a gondolataim, majd mire újra rá emelem tekintetem kicsit jobban érzem magam.
- Bocs, nem rád vagyok dühös, csak sok minden összejött és nem igazán tudom kezelni, meg késő is van és ma az írás sem igazán megy, de azt szeretném, ha megértenéd, hogy senkit sem használok ki, főképpen nem őt - teszem hozzá.
- Jó legyen - adja meg magát. - Befejezem és le is lépek, hogy ne zavarjak, de nyugodj meg, mert te is tudod, ha folyamatosan feszült vagy, akkor nem fog sikerülni, amit szeretnél - néz a szemembe, mire én aprót bólintva adom a tudtára, hogy vettem. - A hétvégit pedig átraktam - mosolyog rám, majd indul el az ajtó felé és minden szó nélkül lép ki rajta. 
Igaza van, amíg ilyen feszült és stresszes vagyok semmi sem fog sikerülni, szóval talán le kellene feküdnöm és holnap kipihenten újra nekiállnom az írásnak. Lépteim a konyhába vezetnek, ahol beveszem a két szem bogyót, majd mindent leoltva, indulok el a háló felé, ahol egyből az ágyba vetem magam. Telefonom lehalkítom, hogy végre kialudhassam magam és kipihenten állhassak a holnapi nap elé. Holnap délután találkozom vele és történjen bármi nem engedhetem meg sem magamnak, sem neki, hogy azt érezzük jobban meg szeretnénk ismerni a másikat, legyen az bármilyen nehéz is. 

Sziasztok! Nagyon sajnálom a sok késést, aminek most az okát is elmondom. Nem tudom, hogy hányan ismeritek a többi blogjaim is, de még van ezen kívül pár. Kettőt az elmúlt időben fejeztem be és addig csak azokkal akartam foglalkozni, de mivel mindkettő bezárta a kapuit, már másokra is van időm, ami jelenleg kettő és szeretném ennyin is hagyni. Két történettel még megbirkózom az érettségi közben, de többel nem hiszem, hogy sikerülne. Megpróbálok nektek minden hétvégén hozni új részeket, de lehet kések majd egy-két napot, de nem lesznek ilyen hosszú kihagyások! Nagyon köszönöm az olvasókat és az előző részhez érkezett kommenteket. Örülök, hogy vártátok a részt, amit már olvashattatok is. Mi a véleményetek róla?

3 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Én nekem nagyon tetszik ez a blogod mint a többi. Imádom :D Lou nagyon aranyos hogy így próbálkozik Misty-nél. :) Én nagyon szurkolok nekik de arra is kíváncsi vagyok hogy mi az a titokzatos betegség... Bár van egy-két tippem. Nagyon örülök az új résznek és remélem hogy tényleg nem lesz több ilyen hosszú ideig tartó kihagyás. És minél előbb hozd a következő részt!

    K.xx

    VálaszTörlés
  2. Wááá :D El se hiszed mennyire vártam már a folytatást :) Nagyon jo lett várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  3. Casino Games | JTHub
    Online slots are the next best thing 영주 출장샵 in 경주 출장마사지 Las 강릉 출장마사지 Vegas and we're here to help. Experience 성남 출장마사지 the thrills of Vegas 경산 출장마사지 gambling with our top-rated slot games

    VálaszTörlés