2016. október 12., szerda

18.rész - Családi látogatás

Louis
Misty még mindig akadékoskodik abban, hogy jó ötlet-e levinni őt a családomhoz. Már nem egyszer beszéltem velük úgy, hogy ő is jelen volt. Mindenki imádta, sőt rajongtak érte. Nem értem, hogy akkor miért fél ennyire a személyes látogatástól. Az utóbbi időben észrevettem, hogy úgy viselkedik, mintha valami zavarná őt, de amikor rákérdek, hogy mi a baj, akkor annyit mond, hogy semmi. Az évek során már megtanultam, hogyha valaki azt mondja nekem, hogy "semmi bajom", akkor azért teszi, mert valamit el szeretne titkolni. Csak remélni tudom, hogy nem valami fontos dologról van szó, mert fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy rosszabbodott a helyzete és ő ismét nem szólt nekem, mikor megígérte. 
Ki kell belőle szednem valahogy, mert ezzel nem csak magát zaklatja fel, de engem is. Talán semmi komoly és csak én reagálom túl, de azok után senki ne várja el tőlem, hogy nyugodt legyek mikor látom van valami, ami kiderült. Nem akarok akaratos lenni és az agyára menni, pedig tudom, hogy ez lesz, ha rákérdek ismét... viszont az is lehet, hogy ezzel rávenném, hogy elmondja nekem, mert látná, hogy aggódom érte és biztosan állíthatom, hogy utálja amikor miatta aggodalmaskodom.
- Komolyan muszáj mennem? - sóhajt fel az ágyon ülve Misty. - Igen tudom, hogy nem harapnak és már most imádnak, de attól még a szüleid és a családod, én pedig nem vagyok jó az ilyen találkozókban, na meg arról ne is beszéljünk, hogy nem vagyok valami jó barátnőjelölt sem. Anyukád biztosan nem ilyen lányt képzelt el a fia mellé.
- Fejezd be - lépek hozzá, majd fogom kezeim közé az arcát. - Anya annak örül, ha én boldog vagyok. Lehet, hogy a kapcsolatunk nem átlagos és te sem vagy az, de ez miért lenne baj? 
- Louis, kérlek nézd úgy a dolgokat, ahogy én is - néz a szemeimbe. - Tudom, hogy nem hiszel benne, de ott a lehetősége annak, hogy meghalok - suttogja. - Nem akarom, hogy a szüleid ezért haragudjanak rám, mert ha ez bekövetkezik egy nap te össze fogsz törni.
- Komolyan Misty! Ne csináld ezt! - mondom komoly hangon. - Elhiszem, hogy félsz, ahogy azt is, hogy nem átlagos közöttünk semmi, de ezt nem akarom hallani. Tudom, hogy benne van. de attól még szeretném, ha nem hoznád fel mindig érvnek, mert nem biztos, hogy megtörténik. Az is lehet, hogy minden rendben lesz, vagy történik valami, aminek következtében megmenekülsz, szóval ne gyere nekem azzal, hogy bármikor elveszíthetlek...
- Sajnálom, hogy mindig ezzel rontom el a hangulatot - motyogja. - Nem azt akarom vele, csak egyszerűen szeretném, ha nem csak a szép oldalát látnád magad előtt a jövőnknek, hanem a rosszabbikat is. Szeretlek és tudod, hogy nem akarok a rosszabbikra gondolni, de annak is nagy esélye van és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. 
- Én is szeretlek, és nem hagyom figyelmen kívül, de ezen a hétvégén szeretném, ha úgy tennénk, mintha az az opció nem létezne. Szeretnék veled tölteni egy hétvégén a szülővárosomban úgy, mintha semmi problémánk sem lenni, megengeded nekem?
- Mondj egy alkalmat, mikor képes voltam ellenállni azoknak a szemeknek? - mosolyodik el. - Egy hétvégét kibírok és ha a szüleid nem bánják, hogy a nyakukon fogok lógni, akkor abba is benne vagyok, hogy veled tartsak, mert ez olyan fontos számodra.
- Fontos, ahogy te is az vagy. Hidd el, már most mindenki imád, pedig tudják, hogy mi van veled. Ott voltál mikor elmondtam és akkor is imádtak, most is fognak.

***

- Ugye nem a holnapi nap miatt aggódsz? - húzom magamhoz közelebb a kanapén ülve. 
- Azon is, de ebben a pillanatban nem azon jár az eszem - pillant fel rám. - A könyvemen gondolkodom. Nem tudom, hogyan írjam meg a következő fejezetet. Kicsit még kusza a fejemben lévő gondolatmenet és szeretném minél hamarabb elkezdeni, mert fontos, hogy mindig betartsam az időhatárt a fejezetek terén, és ha így haladok, akkor le fogok maradni...
- Eddig is sok jó könyvet összedobtál, biztos vagyok benne, hogy ezt is mindenki imádni fogja, csak ne stresszeld túl magad. Tudod, ha segítségre van szükséged, én itt vagyok... bár sosem akarod megmutatni éppen miről írsz, de bízom benne, hogyha szükség lenne a segítségemre, akkor szólnál.
- Meglátjuk, de ezt szeretném egyedül megoldani. Bízom magamban, és tudom, ha odateszem magam, akkor meg tudom írni, de ebben a pillanatban inkább csak arra akarok gondolni, hogy a karjaidba lehetek és nem kell semmit sem tennem.
Mosolyogva fogadom válaszát. Kicsit furcsa belegondolni, hogy annyi minden történt már velem az elmúlt hónapokban és most végre nyugalmat és boldogságot érzek, bár még aggódnom kell egy dologért, de azt leszámítva minden a legnagyobb rendben van az életemmel.
Álla alá nyúlva húzom magam felé, majd csókolom meg. Sokan mondják azt, hogy az idő teltével az a bizonyos láng és szenvedély kicsit alább hagy, de én ezt nem érzem, amikor vele vagyok. Talán csak akkor működne, ha nem ő lenne az, aki mellett lenni akarok, hiszen a Földön mindig lesznek olyanok, akik nem illenek össze és idővel erre rá is jönnek, mi is ilyenek voltunk El-el, de mára más mosolyogva tekintek vissza arra az időre.
- Ha el akartad terelni a figyelmem ezzel az aprósággal, akkor sikerült - kuncog fel.
- Nem az volt a szándékom, de örülök, hogy az is sikerült - nevetek fel. - Igazából csak úgy gondoltam, hogy éppen elég idő telt el azóta, hogy utoljára megcsókoltalak.
- Mennyire néznél hülyének, ha azt mondanám, hogy elég sokszor van egy olyan érzésem, mintha az egyik könyvemben lennénk a főszereplők és ez itt - mutat körbe - nem is valóság?
Érdekes, hogy ezt felhozza, hiszen én is elég sokszor úgy érzem, mintha ez nem is valóság lenne. A könyveiben is hasonló dolgokról írt, bár reménykedem benne ennek a vége más lesz. Sosem lehet előre tudni, hogy mi fog történni, de van egy olyan érzésem, hogy minden rendben lesz. Talán ez azért van így, mert annyira szeretném, ha így lenne, de az is lehet, hogy nem. Sosem lehet megtudni, csak az idő múlásával.
- Én is sokszor gondolok erre, de biztosíthatlak róla, hogy ez nincs így. Ez a valóság, hiszen a boldogság nem csak lapokon létezik, hanem a való életben is, csak amikor bekopogtat hozzánk nem akarjuk elhinni.
- Jó hatással vagyok rád - bök meg. - Amióta megismertél szebben fejezed ki magad - vigyorog rám.
- Eddig is jól ment - nyújtom rá a nyelvem. - Dalszövegek terén jó voltam eddig is, bár lehet, hogy neked köszönhetően kicsit jobban fog menni.
- Nincs rá szükséged - nyom egy puszit az arcomra. - Eddig is nagyon jól ment és biztos vagyok benne, hogy most is menni fog. Szerintem nem lesz rajta változás, max az érzelmes számokon, mert ott jobban fogod majd kifejezni magad.
- Nincs szükségem tudásra, ha itt vagy te nekem - nézek csillogó szemeibe - az irántad való érzéseim sokkal hatásosabbak, mint bármilyen tudás. Ha azt kell leírnom, amit te jelentesz számomra, akkor biztosan imádni fogod.
- Talán nem új dal van készülőben?
- Majd kiderül - mosolygok rá.

***

Mivel másnap reggel korán indultunk az út elég csendesen telt. Misty későig fent volt, mert írta a következő fejezetét, amit nagy titokban tart még mindig, én pedig addig nem igazán tudtam elaludni, míg be nem feküdt mellém. Bár ő megtehette azt, hogy az egész utat végigalussza, míg én nem...
A házunkhoz érve, felhajtok a feljáróra és mosolyogva veszem tudomásul, hogy két napot itt fogok tölteni, a családommal. Igaz elég sokszor látom őket, de az nem olyan, mintha személyesen jönnék el hozzájuk. 
- Ne lepődj meg, ha egy kicsit hangzavar lesz - nevetek fel. - Én már hozzászoktam, de amikor valaki mással jövök tudom, hogy ez szokatlan, így mindig emlékeztetem őket arra, hogy nem származom valami kis családból. 
- Imádom a gyerekeket, szóval nem kell aggódnod - mosolyog rám. - Persze izgulni izgulok, de bízom benne, hogy jól ki fogunk jönni egymással.
- Már mondtam neked, ha én bírlak téged, és remélem tudod, hogy így van, akkor ők is kedvelni fognak. A Tomlinsonoknak egyforma az ízlésük személyek terén - hajlok át hozzá majd nyomok egy puszit az arcára, mire elpirul.
Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy ilyen apróságokkal képes vagyok ilyet kiváltani belőle. Persze imádom nézni, ahogy az arca lassan felveszi a piros árnyalatot, de egy részem szeretné, ha nem érezné magát ennyire zavarban, hiszen az írásaiban egyáltalán nem ilyen. Ott mindent ki mer mondani, sőt ha belegondolok, hogy azok az ő gondolatai, akkor lehet rólam is fantáziál csak ezt nekem sosem említi. 
Alig lépünk be az ajtón, már mindenki rohan felénk. Természetesen először hozzám rohannak és miután kiörülték magukat, hogy újra látnak észreveszik, hogy nem vagyok egyedül és kíváncsian tekintenek a mellettem álló lányra, akit bár már láttak, de nem így.
Tisztában voltam vele, hogy csak pár perc kell és feloldódik mindenki, így nem aggódtam, amikor pár percig csend uralta a nappalit. Először a lányok szólaltak meg, majd sorba a kicsik is. Mistyre pillantva alig tudja követni az eseményeket, ami engem nevetésre késztet.
- Hozzá fogsz szokni - suttogom felé, amikor sértetten fordul felém, nevetésem hallatán.
- Ne nevess Louis, talán elfelejtetted, hogy neked sem ment valami jól, amikor egy év után hazajöttél egy hétvégére? - vonja fel a szemöldökét Lottie.
- Elrontod a rólam beállított képet Lotts - mordulok rá.
Velem is előfordul, ha hosszú ideig nem találkozunk és nem is nagyon beszélünk egymással mikor hazaérkezem nem igazán tudok mindenkire figyelni, de ez csak egyszer fordult elő. Viszont már azért is megérte ezt felhozni, mert sikerült vele megnevettetni Mistyt.
- Igazad volt, minden a legnagyobb rendben van - szólal meg. - Van egy olyan érzésem, hogy cikibbnél cikibb sztorikat fogok rólad ma hallani - vigyorodik el gonoszan, amihez Lottie is csatlakozik. 
- Abban biztos lehetsz!
- Mondtam már, hogy mennyire szeretem a családom? - nézek rájuk, amin ők csak nevetnek.


Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de még nagyon nem sikerült ehhez az egészhez alkalmazkodnom, de idővel fog. Be kell osszam az időm, és az még nem igazán megy. Ez a rész is semmilyen lett, de a következőben kiderül mit titkol Misty, ennyit elárulok. Persze már azt is említettem, hogy nincs sok hátra, szóval még pár rész és kész is történet. További szép délutánt.